Bognár: Hazai pályán a győzelem a cél!
|
A héten ünnepelte 27. születésnapját Bognár Zsolt. A védő reméli, egy győztes örökrangadóval teszi emlékezetessé önmaga számára a szülinapot. - Nemcsak nekem, hanem Lipcsei Petinek és a Mesternek is a héten van a születésnapja – mondta Bognár a 100%Fradinak. - Komolyabb ünnepségre természetesen nem volt módunk, ám mindannyian reméljük, hogy egy győzelemmel ajándékozzuk meg egymást.
|
Sebezhető védelem az MTK-nál?
|
Az örökrangadó előtt a 100%Fradi górcső alá vette a két gárda fiataljait.
Pölöskei Gábor a ferencvárosi tehetségeket jellemezte, míg az MTK fiataljairól a színes hetilap állandó szakértője, Zoran Kuntic beszélt. Egykori támadónk elsősorban Hrepka Ádámról és Németh Krisztiánról szólt elismerően.
Garami Józsefnek nem lesz könnyű dolga a védelem összeállításánál, hiszen nem számíthat Balogh Bélára, Mladen Lambulicra, de hiányzik majd Goran Jezdimirovic is. Őt Zsidai László pótolhatja, akire Kuntic szintén kitért.
- Zsidai hihetetlen munkabírású középpályás – mondta Zoran. - Olyan, mint egy német focista: megállás nélkül fut. Ha bármikor szükség lesz rá, tökéletesen tudja majd pótolni Jezdimirovicot az MTK-ban. Néhány éven belül ő lesz a legjobb magyar védekező középpályás. |
Takács edzésben, Budovinszky sérült
|
Újra az Üllői úton edzett Takács Ákos. A csapatunk legutóbbi, Zalegerszeg elleni találkozóján térdsérülést szenvedett játékosunk egyelőre társaitól külön, Simon Balla István erőnléti edző irányításával tréningezik. Taki a pénteki edzésen erősítő gyakorltatokat végzet, valamint a pálya körül rótta a köröket. Ugyancsak külön edzett Zsivoczky Norbert, aki kézsérülése miatt nem végezhet teljesértékű munkát. Velük ellentétben nem vett részt a tréningen Budovinzsky Krisztián. Védőnk hasizomhúzódással bajlódik. |
Botis igen, Csepregi valószínűleg nem
|
Szombaton Kaposváron lép pályára csaptunk. Játékosaink közül sajnos többen is sérüléssel bajlódnak. Valamennyiük közül Takács Ákosé a legkomolyabb, válogatottunkra térde miatt nagyjából kéthetes kihagyás vár. Ugyancsak kérdéses a ZTE elleni találkozót hámsérülés miatt kihagyó Csepregi Richárd szombati játéka, és kisebb sérüléssel bajlódik Sorin Botis is. - Szerencsére nincs szó komolyabb sérülésről - mondta védőnk. - Csupán egy kisebb húzódás okoz fájdalmat a combomban, ám a szombati játékom nem forog veszélyben. |
Fábián főszereplése mellett maradt veretlen tavasszal mindkét csapat
|
Jó iramú, változatos találkozón 2-2-es döntetlennel zárult a Ferencváros-ZTE találkozó, így mindkét gárda veretlen maradt tavasszal. A játékvezető, Fábián Mihály főszereplője lett a meccsnek: a két jogosan megítélt büntető mellett ellenünk ítélt egy "véleményes" tizenegyest, míg a mezőnyben számos párharc során látott "egyedül" ő szabálytalanságot - teljesen indokolatlanul. A döntetlen egyébként reálisnak mondható, hiszen mindkét csapat sokat tett a győzelemért, a változatos találkozó csupán a hajrára "laposodott" el valamelyest. A mieink kezdték jobban a mérkőzést, támadásaink befejezésébe azonban rendre hiba csúszott. Aztán a 16.percben a Bajevski ellen elkövetett szabálytanaság után megítélt büntetőt Jovánczai értékesítette, s szerzett ezzel vezetést (1-0). Alig néhány perccel később már 1-1-et mutatott az eredményjelző - a játékvezető közreműködésének (is) "köszönhetően": a vendégek jogtalan tizenegyesét Sebők Vilmos értékesítette (1-1). Több gól az első játékrészben már nem esett, így 1-1-nél fordultak a csapatok. >A folytatásban együttesünk játszott mezőnyfölényben, mégis a ZTE szerzett vezetést Peric révén (1-2). Néhány perc múlva A Takács ellen elkövetett igen súlyos szabálytalanságot követően tizenegyest végezhetett el együttesünk, amelyet - ismét - Jovánczai értékesített (2-2). Bár mindkét oldalon akadtak helyzetek, a hajrában nem zörrent meg a háló egyik oldalon sem, így a vége 2-2 lett |
fotó: Meggyesi Bálint
A tizenhét esztendôs Strehó Gergô angyalian jó gyerek volt – a szülei kétségbeesetten várják, hogy végre ismét hírt halljanak az immár öt hete eltûnt fiukról
Az élet szép. Pillanatokra legalábbis. Hogy aztán fusson, szaladjon mindenki, pénz, karrier, megélhetés és élmények után. A hétköznapok olykor nyomasztóak, ám úgy van vele az ember, mindig van remény, hogy jobb, egyre jobb legyen. De mi van akkor, ha az Úr másként dönt? Mi van akkor, ha a Teremtő rettenetes próbát eszel ki, s egyik pillanatról a másikra megváltoztatja egy család életét? Lehet-e ilyenkor kapaszkodót találni?
Idősebb Strehó Gergő úgy van vele, rajta aztán nem fog ki a sors, ha kell, minden éjjel és minden nappal az utcákat rója, hol itt, hol ott tűnik fel Budapesten, kezében egy fotóval, ragasztóval, rajzszöggel. Lassan olyan, mint egy megszállott. Napra pontosan öt hete kezdődött a szörnyűséges történet, amely csak nem akar véget érni. Február 11-e volt, szombat délután, amikor két fiatalember a 17 évesek világmegváltó gondolataival és szerelmes lendületével belevetette magát a budapesti éjszakába.
Strehó Gergő és barátja, Bácskai János úgy volt vele, kicsit lazítanak, megnézik a lányokat, belevetik magukat az élet sűrűjébe, aztán hadd szóljon. A kollégiumból indultak felfedező körútra, meg sem álltak a Hajógyári-szigeten lévő egyik diszkóig. Menet közben felhörpintettek némi önbizalom-növelő itókát, ám éppen csak annyit, hogy jobban forogjon a nyelvük egy-két izgalmasabb csitri láttán. Aztán minden másként alakult. Strehó Gergő egyszer csak úgy döntött, nem várja meg a nyitást. „János, hazamegyek. Szórakozz csak nyugodtan. Én inkább visszataxizom a kollégiumba, és lefekszem. Nincs harag…?”
Így beszélt az ifjú legény, és csapattársa, egyik legjobb barátja, Bácskai János kissé dühös lett. Marasztalta, de amaz hajthatatlannak tűnt. Így elindultak visszafelé mind a ketten. Az Árpád híd felé sétáltak, még nem volt éjfél, amikor a híd lábánál megálltak. Ott látták egymást utoljára. Amíg János elszöszmötölt, addig a barátja fölszaladt a hídra. Ennek már öt hete. Azóta senki sem tud Strehó Gergőről. A történet egyre drámaibb – s egyre megmagyarázhatatlanabb.
Strehó Gergô
Rettenetes jóslat a szenvedésről
Zsuzsa törékeny asszony. Törékeny, de erős. Ez látszik rajta. Mint ahogy az is, bármit megadna, hogy öt héttel fiatalabb legyen. Ül a férje mellett némán, szinte kapaszkodik az urába, és úgy öleli magához kisebbik fiát, a tizenhárom éves Mátét, mintha sohasem akarná elengedni. Százszor, ezerszer végiggondolta már, mi történhetett a nagyobbik fiával. Vadabbnál vadabb történetek cikáztak a fejében, de mindegyiket megpróbálta elhessegetni magától. „Néhány napja jósnőnél voltam – mondta Zsuzsanna. – A jósnő pedig azt mondta nekem, hogy él a fiam, csak nagyon szenved valahol. Próbáltam visszatartani a könynyeimet, amikor ezt hallottam, és persze próbálok erős lenni, de egyre nehezebben megy. Múlnak a napok, a hetek, és semmi hír Gergőről. Tudja, rendes gyerek, jól nevelt, és nagyon ragaszkodik a családjához. Naponta kétszer-háromszor mindig felhívott minket. Futballistának készült, másról sem beszélt, mint arról, hogy nagy játékos lesz. Mondja meg, kinek árthatott? Elrabolták? Fogva tartják? Hát miért éppen velünk kellett ennek megtörténnie?” Idősebb Strehó Gergő sokáig nem szólt semmit.
Aztán kérdezni sem kellett, magától mondta… „Azon a bizonyos hétvégén én hoztam haza pénteken a fiamat – sóhajt nagyot az apa. – Jókedvű volt. Azt mondta, fárasztó volt az alapozás, de remek kondiban érzi magát. Szombaton együtt ebédelt a család, majd Gergő arra kért, vigyem be Balassagyarmatra, onnan busszal visszamegy Budapestre, mert este bulizni mennek a haverokkal. Így is történt. Ott, Gyarmaton, a buszpályaudvaron láttam utoljára a fiamat. Azon az estén még háromszor beszéltünk egymással telefonon, este tíz óra körül hívott, nevetett, kacagott, azt mondta, most indulnak. Vasárnap ebéd után kerestem őt először. Ki volt kapcsolva a mobil. Abban a pillanatban mintha fordult volna velem a föld. Ne csodálkozzon, Gergő még az órán is bekapcsolva hagyta a készüléket. Hívtam ötször, tízszer, válasz nélkül. Tudtam, hogy baj van. Azonnal kocsiba ültem egy barátommal, s indultunk a kollégiumba, Gergő szálláshelyére. Senki nem tudott róla semmit. Aznap délután öt órakor már a rendőrségen ültem, és szinte könyörögtem, hogy keressék meg a fiamat. Pillanatok alatt megváltozott az életem, más sem járt a fejemben, mint az, hogy meg kell keresni a gyereket, mert baj van vele. A fényképét sokszorosítottam, plakátszerűen kiragasztottam Budapest különböző pontjain, szombat esténként elmentem abba a diszkóba, ahová ők is indultak, és néztem, ahogy jönnek ki a fiatalok. Elindultam a tömegben, hátha valami áruló jelet találok. Mint egy megszállott, olyan voltam, sőt olyan vagyok még most is…”
Az edző most már önmagát ostorozza
A tizenhét esztendős Strehó Gergő a szécsényi családi házban nevelkedett, s a településen kezdett el futballozni is. Tehetséges gyerek volt, ezt már apró legényként megállapították róla. A Tatabánya jelenlegi edzője, Sisa Tibor, aki a közelben tanított, fedezte fel, s látta őt többször is játszani. A Csőszer FC trénere volt az, aki beajánlotta a lurkót Budapestre, a Csanádi Árpád Sportgimnáziumba, ahová sikeres felvételit tett. Így került a fővárosba, az iskola kollégiumába, no meg a Grund 1986 FC korosztályos csapatába. Jellemző a kitartására és az elszántságára, hogy tizenhat évesen a Grund FC szakmai felügyelete mellett a MAC-Népstadion BLSZ I. osztályában szereplő felnőttcsapatban kezdett el játszani. S nem volt megállás, az idén januárban Varga Zoltán, a Ferencváros legendás 8-asa, az NB III-as RTK trénere hívta őt saját csapatához, azzal az eltökélt szándékkal, hogy tizenhét esztendősen a védelemben kapjon helyet. Senki sem csodálkozott, amikor ez év februárjában Stuart Gibson, az angol második ligás Plymouth FC Magyarországra látogató utánpótlás-igazgatója azt mondta, hogy ennek a legénynek a nyáron próbajátékon kell részt vennie a Plymouthnál, mert őt a jóisten is futballistának teremtette.
S hogy milyen futballista is volt Strehó Gergő, arról idősebb Buzsáky Ákos tudna leginkább mesélni, aki a Grund FC-nél egyengette az útját. A válogatott labdarúgó édesapja lelkiismeret-furdalástól gyötörve nyilatkozott… „Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék Gergőre – mondja Buzsáky Ákos. – Jó tanuló volt. Szorgalmas gyerek, akinek a futball tökéletesen kitöltötte az életét. Úgy érzem, az eltűnésében én is hibás vagyok, hiszen én csábítottam Budapestre, és nem csupán őt, hanem rengeteg vidéki fiút. Háromszáz gyerek játszik nálunk az óvodástól a tizennyolc évesig, s Gergő korosztályában a huszonkettes keretben mindössze három pesti van. A többiek vidékiek, Mindszentről, Jászárokszállásról, Balatonendréről, Békéscsabáról és még számos helyről. Vigyáznunk kellett volna Gergőre is, de nem tudtam megvédeni a világ borzalmaitól. Bárcsak előkerülne.”
A mobiltelefon még hajnalban kicsörgött
Semmi jel, semmi hír. Pedig a rendőrség kutyákkal végigfésülte az egész Hajógyári-szigetet, az Árpád híd környékét, mindhiába. Nincs magyarázat, nincs kapaszkodópont. Bácskai János, aki kapusként szerepel, s aki együtt volt az utolsó estén Gergővel, képtelen feldolgozni a történteket. Olyan, mintha valami filmben szerepelne, valamilyen szörnyű filmben, csakhogy ez a valóság…
„Amikor jókedvűen odaértünk a diszkóhoz, még nem volt nyitva a hely – mondta Bácskai János. – Vártunk, és Gergő egyszer csak azt mondta, neki már nincs kedve bemenni, inkább visszamegy a koleszba. Jól beolvastam neki, mondtam, hogy hát nem ezért jöttünk, maradjon, majd vasárnap alszik egész nap. Hajthatatlan volt. Nem volt mit tenni, elindultam vele én is. Az Árpád hídnál muszáj volt félremennem egy-két percre, ő pedig felszaladt a hídra. Legalábbis azt hiszem, hogy felszaladt, ugyanis egyszerűen eltűnt. Utánaindultam, de már nem láttam sehol. Úgy voltam vele, beugrott egy taxiba. Éjfélkor felhívtam, kicsöngött, de nem vette fel. Hajnali négykor megint kerestem, újra kicsöngött, de akkor sem kaptam választ. Attól kezdve már állandóan ki volt kapcsolva a készülék. Nem tudom, mire gondoljak. Gergő nem volt részeg, így pontosan tudta, mi történik körülötte.”
Közénk telepszik a csend. Várunk egy szóra, egy mondatra. Várunk egy gyerekre. Várunk rád, Strehó Gergő…
Idegenben kevésbé megy a ZTE-nek
|
Ma este a Zalaegerszeg együttesét fogadjuk az Üllői úton. Ellenfelünk eddig remekel az idei évben, hiszen a tavaszi szezonban lejátszott mérkőzésein mindig pontot, illetve pontokat szerzett: a zalaiak mérlege két győzelem – egyik a bajnoki címvédő DVSC ellen – és egy döntetlen. Az egész idényt tekintve idegenbeli mérlege ellenben nem túl fényes a kéknek: kilenc mérkőzésen mindössze kétszer sikerült nyerniük, egyszer döntetlent játszottak, míg hatszor pont nélkül hagyták el a pályát. |
Négy és fél éve nyeretlen az Üllői úton a ZTE
|
A Borsodi Liga 19.fordulójában csapatunk a Zalaegerszeg együttesét fogadja az Üllői úton. Péntek esti ellenfelünk már több mint négy és fél esztendeje nem tudta elvinni a három pontot otthonunkból.
Legutóbb 2001.július 14-én tudott nyerni a ZTE az Üllői úton, a két gárda azóta legjátszott mérkőzésein egy alkalommal döntetlen született, míg háromszor a fradisták ünnepelhettek.
A két csapat legutóbbi öt mérkőzése az Üllői úton: 2005.05.21. FTC-ZTE 4-2 2004.03.13. FTC-ZTE 0-0 2002.10.06. FTC-ZTE 3-2 2002.03.01. FTC-ZTE 2-0 2001.07.14. FTC-ZTE 0-1 |
Fábián vezeti a ZTE elleni meccset
|
Fábián Mihály vezeti idei első hazai bajnokinkat. A 25 éves játékvezető ősszel kétszer működött közre a mi találkozónkon: a Fehérvár elleni idénynyitón és a Sopron elleni idényzárón. Előbbit 1-0-ra elvesztettük, a másodikat ugyanilyen arányban megnyertük. Reméljük, pénteken a ZTE ellen egy újabb győztes meccs következik Fábiánnal. |
Zsivoczky betegeskedik, a többiek egészségesek
|
A Borsodi Liga 19.fordulójában csapatunk a Zalaegerszeget fogadja az Üllői úton. Jó hír, hogy együttesünk délelőtti, Üllői úti edzésén csaknem valamennyi játékosunk részt vett. - Zsivoczky Norbert sajnos továbbra is betegséggel küszködik, a többiek azonban egészségesen várják idei első hazai mérkőzésünket - mondta Ifj.Albert Flórián pályaedző. Így is lesznek azonban hiányzók: Lipcsei Péter és Bognár Zsolt ugyanis a Lombard ellen begyűjtötték harmadik sárga lapjukat, így a ZTE elleni összecsapáson nem léphetnek pályára.
|
Heti program: Következik idei első hazai futballmeccsünk
|
Első idei hazai mérkőzését játssza a héten futballcsapatunk. A hét első ferencvárosi vonatkozású meccsét öregfiúk csapatunk vívja, amely hétfő délután a 6x6 Taxi ellen lép pályára az Üllői úton. Kedden jégkorongozóinkért szurkolhatunk, hiszen együttesünk a bronzéremért korcsolyázik ki a jégre Dunaújvárosban. Pénteken este játssza idei első hazai mérkőzését futballcsapatunk, az ellenfél a Zalaegerszeg lesz. Amennyiben a keddei, dunaújvárosi találkozón nem nyernének hokiaink, úgy pénteken este negyedszer is összecsapnak a DAC-cal, ekkor a Budapesti Koriközpontban. Szombaton a Népligetben illetve Szolnokon vár program szurkolóinkra: előbbi helyszínen kézilabdázóink vívnak EHF Kupa-negyeddöntőt a dán Gudméval, míg utóbbin vízilabdázóink játszanak. Vasárnap ismét az Üllői útra várjuk a fradistákat, előbb ugyanis tartalékcsapatunk lép pályára a ZTE ellen, majd női együttesünk játszik felkészülési találkozót.
|
Április 12-én fogadjuk a Honvédot
|